Az 1977. július 30-án Jakartában született Lola Amaria színésznőként kezdte pályafutását, vezető indonéz rendezőkkel és különböző ázsiai koprodukciókban dolgozott. Első nagyjátékfilmje, a BETINA (2006) elnyerte a NETPAC-díjat a Jogja-NETPAC Ázsiai Filmfesztiválon. Második nagyjátékfilmjét, a SUNDAY MORNING IN VICTORIA PARK (2009) a 2010-es Cinemanila Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb délkelet-ázsiai filmnek járó díjra jelölték, a Jogja-NETPAC Ázsiai Filmfesztiválon elnyerte az Ezüst Hanoman-díjat, és kilenc jelölést és a legjobb vágásért járó díjat kapott a Festival Film Indonesia (az Oscar-díj indonéziai megfelelője) versenyén. Lola rendezte és producere volt a SANUBARI JAKARTA (2012) című Omnibus-filmnek is, amelyet Maya-díjra jelöltek. Azóta is producerkedik és rendez országszerte széles körben elismert filmeket, köztük a hatalmi politikáról és a szexről szóló COUNTRY WITHOUT EARS (2014), az Indonézia keleti szigetén tapasztalható magas anyai halálozási arányról szóló INERIE (2014), a fogyatékosságról szóló JINGGA (2016) című filmet, a LABUAN HATI (2017) című filmben a komodói szigetvilág szépségét, a LIMA (2018) című filmben a Pancasila öt szabályának történetét, legújabb filmje pedig a 6 című filmben az indonéziai pókasszony, Aries Susanti és hegymászó karrierjének történetét meséli el.9 MÁSODPERC (2019) CÍMŰ FILMJÉBEN. Az EKSIL (2022) az első dokumentumfilmje rendezőként.
Filmje tisztelgés azon több száz indonéz diák előtt, akik a Szovjetunió és Kína elől menekültek, és így kénytelenek voltak státusz nélküli európai országokba száműzetésbe vonulni. Bár évtizedekkel ezelőtt Hollandia, Csehország, Svédország, Németország és Indonézia között ingáztak, Lola Amaria hangot ad nekik, hogy felidézhessék a sorsukat megváltoztató eseményeket, és megpróbálják megtalálni a módját annak, hogy otthon érezzék magukat.
Ez egy traumára épülő élettörténet, a nemzeti identitáshoz való jog és az otthon meghatározására irányuló törekvés egy csoport elutasított értelmiségi által őrzött szívszorító emlékeken keresztül.
Lola Amaria kifejtette: "Számomra az iskola egykor olyan intézmény volt, amely félelmet tudott átadni minden generációnak, amely az osztálytermekben ült. Én is közéjük tartoztam, "vak" és "fogyatékos" voltam. Emlékszem, hogy az általános iskolában évente egyszer minden diáknak meg kellett néznie a 'Pengkhianatan G30S PKI' című filmet, egy propagandafilmet arról, hogy milyen gonosz az Indonéz Kommunista Párt, mert fellázadt a kormány ellen, és gyökerestől ki kellett irtani. Akkoriban minden indonéz diák ugyanazt a pszichológiai "támadást" élte át: tömeges félelmet a képernyőn megjelenített erőszak miatt. Ezeket az érzéseket az igazság feltárásával akartam leküzdeni. Az egyik érdekes felfedezésem a külföldre száműzött politikai száműzöttek élete volt, akik nem akarták elismerni az új Soeharto-kormányt. Véletlenül 2013-ban volt alkalmam találkozni egyikükkel, aki két évig tartó kutatásra bátorított. E kutatás eredményeivel felvértezve döntöttem úgy, hogy 2015-ben elindítom az EKSIL filmprojektet. Számos tény nyitotta meg a szemem és az elmém. Ezzel a dokumentumfilmmel szeretném megosztani a nyilvánossággal, beleértve az én generációmat is, hogy miként küzdhetünk a félelem öröksége ellen, megosztva mindazt, amit a kutatásom és a film elkészítésének folyamata során felfedeztem. Ritka archív felvételek, animált rekonstrukciók és száműzöttek első kézből származó beszámolói azt a monumentális erőszakot hivatottak bemutatni, amely generációkon át öröklődő félelmeket váltott ki. A forgatás évei alatt a főszereplők lassan megöregedtek és elhunytak, így ez a film az utolsó kísérlet arra, hogy hangjukkal kitöltsék egy, a nemzeti irodalom alakulása szempontjából jelentős sötét történelem hiányzó részét."
Dátumok és menetrendek
Nak,-nek 2024. szeptember 13. Nál nél 2024. szeptember 14.
Foglalás
07 67 22 45 66
Több információ
Találkozó este 8 órakor
