A párizsi Musée d'Art Moderne de Paris Présences arabes kiállítása bemutatja fotóit

Andy Warhol, Picasso, Klimt, Dali, Rothko... A huszadik században néhány nagyszerű, ismert és elismert művészt rendszeresen kiállítottak múzeumokban és művészeti intézményekben. Sok olyan nagy tehetségű művész van azonban, akit Franciaországban és Európában nem értékelnek teljes mértékben.

A Musée d'Art Moderne különösen érdeklődik a huszadik századi arab művészek iránt, akiket az európai művészeti életben kevéssé ismernek. Ennek a hibának az orvoslására a múzeum 2024. április 5. és augusztus 25. között nagyszabású kiállítást szervez. A Présences arabes - Art moderne et décolonisation - Paris 1908-1988 címet viselő kiállításon a huszadik századi szíriai, marokkói, egyiptomi, iraki, algériai és tunéziai művészek mutatkoznak be.

Összesen több mint 200 művet mutatnak be, amelyek többségét még soha nem állították ki Franciaországban. Festmények, szobrok, fényképek, hang- és audiovizuális archívumok alkotják ezt a hosszú utazást, amely amodern arab művészet gazdagságát, valamint az arab művészek és Párizs közötti kapcsolatokat tárja fel 1908-tól a 21. század fordulójáig. A kiállítás közel 130 művészt emel ki, olyan művészeket, akik ritkán képviseltetik magukat, de akiknek munkái jelentősen hozzájárultak az arab avantgárdhoz és a huszadik századi modern művészet történetéhez.

• Olvassa el még
• Tipp a 2024. november 4-10-i hétre Párizsban: ingyenes vagy olcsó kirándulások
• Mi a teendő Párizsban és az Ile-de-France régióban 2024 novemberében? A legjobb tippjeink és ötleteink a szórakozáshoz
• Ingyenes múzeumok és műemlékek: helyek, amelyeket 2024. november 3-án, vasárnap Párizsban érdemes meglátogatni

A huszadik század alapvető időszak volt az arab identitás építésében. A művészet végigkísérte a dekolonizációt, és hozzájárult a saját nemzeti és kulturális identitás megteremtéséhez. Az iskolák, szalonok, múzeumok és a kulturális csereprogramok számos művész számára is lehetővé tették, hogy megtalálják a hangjukat és elismerést szerezzenek művészetüknek.

A kiállítás a helyi képzőművészeti iskolákban képzett művészek pályafutására összpontosít, amelyeket Párizsba érkezésük előtt egyszerre tekintettek tekintélyes intézményeknek és a kulturális és oktatási gyarmatosítás eszközeinek. A kiállítás bemutatja, hogy sokuk számára a párizsi tapasztalat segített megszabadulni a gyarmati tehertől. A kiállítás a négy részben, időrendi sorrendben kerül bemutatásra.

Az első a Nahda, az arab kulturális reneszánsz, amelyre a nyugati és gyarmati országok hatottak. A Nahda, amelyet Mahmoud Mokhtar egyiptomi szobrász párizsi munkája szimbolizál, egyszerre testesíti meg a szabadságra és nyitottságra való törekvést, valamint az identitáskeresést és az arab kulturális reneszánszot a 20. század eleji nyugati befolyással szemben. Ebben az időszakban jelentek megaz "őshonos művészek" olyan országokban, mint Egyiptom, Algéria és Marokkó, akiket a francia Beaux-Arts modell befolyásolt, de gyakran saját kultúrájuk orientalista ábrázolására szorítkoztak.

Az olyan művészeknek azonban, mint Philippe Mourani, Mohammed Racim és Mahmoud Saïd, sikerült kifejezniük a Kelet hiteles látásmódját, túllépve a nyugati szemléleten. Ebben az időszakban egy intellektuális és gyarmatellenes mozgalom is kialakult, amely kritikai folyóiratok, karikatúrák és magángalériák létrehozásában nyilvánult meg, megkérdőjelezve a gyarmati sztereotípiákat és saját kulturális identitásukat érvényesítve.

Aztán eljött afüggetlenség időszaka: az absztrakt művészet és a gyökerekhez való visszatérés arra ösztönözte a művészeket, hogy visszaszerezzék örökségüket és művészi szabadságukat. Az 1937 és 1956 közötti időszak az átmenet és a művészi lázadás időszakát jelentette az újonnan függetlenné vált arab országok (Libanon, Szíria, Egyiptom, Irak) számára, ahol a művészek elutasították az orientalizmust, hogy felkarolják az avantgárdot.

Ez az időszak olyan személyiségeken keresztül, mint az egyiptomi Art et Liberté csoport és az algériai művész, Baya, a művészi hitelesség és a gyarmatosítással szembeni ellenállás kereséséről tanúskodik, és a művészet, a szürrealizmus és a gyarmatellenes mozgalmak összefonódásáról. Párizs kozmopolita csomópontként kulcsszerepet játszott, lehetővé téve a fiatal arab művészek számára, hogy elmerüljenek azabsztrakció és azavantgárd áramlataiban, hozzájárulva ezzel az arab művészi kifejezésmód fejlődéséhez a posztkoloniális kontextusban.

A dekolonizáció, az erőszak és a politikai ügyek időszaka aztán nagy hatással volt a művészeti életre, és az emancipáció iránti vágy tükröződött a fiatalabb generációk művészetében. 1956 és 1967 között, Marokkó, Tunézia ésAlgéria függetlenné válását követően az észak-afrikai országokban a modern művészet egyszerre vált a gyarmati erőszakkal szembeni kihívás eszközévé és a kulturális diplomácia eszközévé.

Az algériai forradalom feszültségei arra késztették a francia művészeket, hogy kifejezzék szolidaritásukat az algériai néppel, míg az olyan mozgalmak, mint a Casablancai Iskola és az Aouchem csoport a művészetet a gyarmati elnyomás elítélésére használták. Annak ellenére, hogy az arab művészek integrálódtak a francia kulturális életbe, különösen a párizsi nemzetközi ifjúsági művészek biennáléja révén, a száműzetésben élő művészi identitás ellentmondásai és dilemmái a dekolonizáció bonyolultságát és a politikai események - például az 1961. október 17-i elnyomás - művészeti világra gyakorolt hatásait tükrözik.

Végül felfedezzük az ügy iránt elkötelezett művészeket, akik kifejezik véleményüket a bevándorlásról, a nagy nemzetközi konfliktusokról és a politikai felfordulásokról. 1967 és 1988 között az arab művészet és értelmiség, amelyre mélyen rányomta bélyegét a hatnapos háború és Izrael győzelme, az emancipációs küzdelmek globális kontextusának része volt, Franciaországban pedig erős szolidaritás mutatkozott a palesztin ügy iránt, visszhangozva a 68-as májusi mozgalmakat.

Az arab művészek a művészetet az ellenállás és a politikai kifejezés eszközeként mozgósították, különösen a párizsi Salon de la Jeune Peinture és különböző kollektívák révén, demonstrálva az arab ellenkultúra életerejét és kihívásait a hazájukban alkalmazott cenzúrával szemben. Etel Adnan "Arab apokalipszis" című műve a regionális erőszak elleni kiáltássá vált, megelőlegezve a Sabra és Shatila mészárlásaihoz hasonló mészárlások borzalmait. Ezzel egy időben Franciaországban kialakult egy posztkoloniális tudat, amely bírálta a bevándorló közösségek által elszenvedett egyenlőtlenségeket és erőszakot, miközben a múzeumi kezdeményezések arra törekedtek, hogy ezeket a kultúrákat népszerűsítsék a francia társadalomban.

Ez egy művekben és történelemben gazdag utazás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy felfedezzünk fontos arab művészeket, méltatlanul elfeledett alkotókat és a közelmúlt történelmének egy nagy lapját. Egy kiállítás, amelyet újra és újra meg kell nézni a párizsi Musée d'Art Moderne-ben!