1465 nyarának közepén valóságos forradalom világította meg a párizsiak életét. Az év július 4-én rendeletet hoztak, amely előírta, hogy Párizs utcáin lámpásokat kell felszerelni. A szerény lámpásokba helyezett egyszerű gyertyák kezdték megvilágítani a francia főváros sötét és veszélyes utcáit.
Érdekes felismerni, hogy ez az intézkedés, bár mai mércével mérve kezdetleges volt, mennyire megváltoztatta a párizsiak életét. Korábban az esti sötétség csendessé, sőt veszélyessé tette a várost, az utcákat pedig ellepték a tolvajok. Boileau szavai a hatodik szatírájában tökéletesen illusztrálják az akkori helyzetet:
"A legveszélyesebb és legkevésbé látogatott erdő Párizs árán a biztonság helye. Jaj annak, akit egy előre nem látott eset egy kicsit túl későn köt le az utca kanyarulatában".
A lámpások megjelenése mindezt megváltoztatta, biztonságosabbá, kevésbé félelmetes élménnyé téve a párizsi éjszakát. Ez a város számára a jelentős változások időszaka volt, annak ellenére, hogy az új szabályok alkalmazása ellenállásba ütközött és nehézségekbe ütközött.
A XI. Lajos krónikája megemlíti: "Július 4-én, szerdán Párizs útkereszteződéseiben közzétették és meghirdették, hogy a város minden szállodájában éjszakára egy lámpást és egy égő gyertyát kell elhelyezni az ablakban, és hogy minden háztartás, amelynek kutyája van, pénzbüntetés terhe mellett köteles azt a házába zárni. Fontossága ellenére azonban ezt a rendeletet nem tartották be maradéktalanul.
Mindazonáltal ez az első lépés aközvilágítás felé egy sor olyan intézkedés kezdetét jelentette, amelyek célja a városlakók biztonságának javítása volt. Az 1524-ben és 1526-ban tett későbbi kezdeményezések még szigorúbb szabályokat próbáltak bevezetni az utcai világításra vonatkozóan, válaszul a "rosszfiúk" néven ismert tolvajbandák által okozott zavarokra, akik a járókelőkre vadászva, a sötétség leple alatt követték el gaztetteiket.
A legjelentősebb változás valószínűleg 1558-ban következett be, amikor a tanácskozóterem előírta, hogy minden utcasarkon este 10 órától hajnali 4 óráig világító falut kell elhelyezni. Ez jelentős előrelépés volt a párizsi közvilágítás fejlődésében.
A párizsiak azonban csak a 18. században tapasztaltak igazi javulást. 1744-ben feltalálták a visszaverő lámpát (olajlámpa és ezüst reflektor), de csak 1766-ban választották Monsieur Bourgeois de Chateaublanc lámpáját Párizs utcáinak felszerelésére. Abban az időben, járdák hiányában, az utcák fölé függesztették vagy 50 méterenként konzolokra akasztották őket.
Aztán 1881-ben Párizsban megrendezték az első nemzetközi villamossági kiállítást. Ez a mérnökök és pénzemberek által támogatott esemény hatalmas sikert aratott.
Az 1900-as világkiállításon Párizs a "Fény városa" lett. Ez egy marketingstratégia volt, egy módja annak, hogy népszerűsítse és megkülönböztesse magát. Párizs ekkorra már felzárkózott más városokhoz a világítás terén, például New Yorkhoz, ahol már volt elektromos világítás. A város szikrázó fényben ragyogott, emlékeztetve arra, hogy a modern elektromos világítással kapcsolatos első kísérletek Párizsban történtek.
Ma már könnyű ezt kisebb technológiai előrelépésnek tekinteni. Abban az időben azonban ez egy olyan forradalom volt, amely nemcsak a párizsiak életét tette fényesebbé, hanem növelte a biztonságukat és azt is, hogy még sötétedés után is el tudták végezni a napi teendőiket.
A párizsi lámpák története több mint anekdota; a társadalom fokozatos fejlődéséről tanúskodik a biztonságosabb és szervezettebb éjszakai élet felé. Ez a kezdeményezés átalakította a párizsiak életét, és olyan módon formálta őket, amelyet ma már tipikusan városi és modernnek ismerünk.
