A Dia de Muertos, más néven a halottak napja, Mexikó egyik legemblematikusabb ünnepe. A mexikói őslakos hagyományok és a katolikus hitvilág ötvözete, az általában minden év november 1-jén és 2-án tartott ünnep, amelyet Mexikó-szerte, valamint a világ egyes mexikói származású közösségeiben, különösen az Egyesült Államokban, széles körben ünnepelnek.
A Dia de Muertos ma már az UNESCO világörökség része, és a kolumbusz előtti időkre nyúlik vissza, jóval a spanyol hódítók érkezése előtt. Az őslakos civilizációk, nevezetesen az aztékok és a toltékok szertartásokat tartottak őseik és halottaik tiszteletére.
Ezeket az ünnepségeket augusztusban tartották, ami egybeesett a kukorica, a tök, a borsó és a bab mezőgazdasági ciklusának végével, de a spanyolok később megváltoztatták az időpontot, hogy az egybeessen a Mindenszentek napjával és a katolikus halottak ünnepével. Ez a módja annak, hogy ezt az őslakos hagyományt beillesszék a katolikus vallási naptárba, a kulturális szinkretizmus klasszikus példája, és a mexikói nép számára egy olyan mód, amellyel a keresztény hagyományok tiszteletben tartását színlelve megőrizhetik őslakos rítusaikat és hiedelmeiket.
A történészek szerint azonban a Dia de Muertos mai változata és a spanyolok előtti hagyományok közötti kapcsolatot nehéz megállapítani, mivel ez utóbbit az 1910-es forradalom után létrejött nacionalista kormányok népszerűsítették az 1920-as évektől kezdve, amelyek az egységes nemzeti népi kultúra megteremtésére és előmozdítására törekedtek.
A Dia de Muertos azon a hiten alapul, hogy az elhunytak lelkei visszatérnek a Földre, hogy meglátogassák szeretteiket, és több szakaszban zajlik az elhunytak életének és emlékének örömteli megünneplése. Az ünnep valójában két napon át tart: november 1-je, amelyet Miccaihuitontli, Dia de los Inocentes vagy Dia de los Angelitos néven ismernek, az elhunyt gyermekek tiszteletére szolgál. November 2-a, a Hueymiccalhuitl, a felnőttek halálának szentelt ünnep.
Hogy tisztelegjenek halottaik előtt és emlékeztessék őket arra, hogy szeretik őket és nem felejtették el őket, a családok többszintes oltárokat készítenek otthonukban, az úgynevezett ofrendákat, amelyeket cempasúchil virágokkal, gyertyákkal, feszületekkel, füstölővel és kopállal - amelyek az életből a halálba való átmenetet szimbolizálják -, ételekkel, személyes tárgyakkal és az elhunyt fényképével díszítenek. Vannak még különleges kenyerek, az úgynevezett pan de muerto, édességek, italok és hagyományos tárgyak, mint például a calaveras - cukorból, csokoládéból vagy műanyagból készült koponyák - és a papel picado - a mexikói kézművességből származó papírkivágások.
A temetők szintén központi szerepet játszanak a Dia de Muertos ünneplésében. A családok felkeresik szeretteik sírját, hogy megtisztítsák, feldíszítsék és felajánlásokat tegyenek, virágszirmokat szórnak a földre és gyertyákat gyújtanak, hogy a lelkeket a sírjukba vezessék. A körömvirág, egy élénk narancssárga virág, a Dia de Muertos egyik legfontosabb virága, mivel a halottak virágának tartják, amely állítólag az elhunytak lelkét a családjukhoz vezeti.
A városokban és falvakban az utcákat és tereket ünneplőbe öltözött calacák (csontvázak) és catrinák (elegáns csontvázhölgyek) díszítik. Az emberek úgy sminkelik ki az arcukat, hogy maguk is csontváznak tűnjenek, a jelmezeket pedig gyakran virág- és keresztcsont-motívumok díszítik. Sok mexikói városban gyakoriak a felvonulások és felvonulások is, ahol a résztvevők különc jelmezeket viselnek, és hagyományos zene ritmusára táncolnak.
Bár a Dia de Muertos vidám és színes ünnep, meg kell jegyezni, hogy a hiedelmek és hagyományok Mexikóban régiónként, sőt családon belül is eltérhetnek. Egyesek inkább a vallásos megközelítést részesítik előnyben, míg mások inkább az ünnep kulturális és ünnepi dimenziójára összpontosítanak.
